A Magyar Nemzet lapjának elemzése szerint az idei augusztus 20-i államalapítási ünnepségek középpontjában nem a történelmi folytonosság vagy a nemzet egysége állt. A cikk állítása szerint az események inkább Magyar Péter személye köré szerveződtek, elhomályosítva az ünnep hagyományos és mélyebb jelentőségét.
A lap kritikája szerint a „Tisza-kormány” első augusztus 20-i eseményei nem az államalapításról szóltak, hanem sokkal inkább egy politikai szereplőre fókuszáltak. Ehelyett a figyelem Magyar Péterre irányult, hasonlóan korábbi nyilvános megnyilvánulásaihoz, melyeket a cikk „paksi akciófilmjéhez” hasonlít. Az írás megemlíti, hogy a cikk szerint egy frissen felkent köztársasági elnököt, Baka Andrást is háttérbe szorítottak, hogy Magyar Péter kerüljön a fókuszba.
A méltóság helyét a politikai öncélúság vette át, mintha az új vezetés számára semmi sem lenne szent, ami megelőzte őket. A nemzet főtere, a Kossuth tér, amely oly sok történelmi sorsfordulónk tanúja volt, idén augusztusban a cikk szerint „diszkóvá” alakult. Ez a jelenség a lap szerint a nemzeti ünnepeken túl a mindennapok szintjén is megfigyelhető, ahol a legáltalánosabb dolgokat is a saját képükre próbálják formálni.
A cikk szerint az új vezetés módszeresen próbálja eltüntetni a múlt azon rétegeit, amelyek nem hozzájuk köthetők, és mindennel le akarnak számolni, ami nem az ő alkotásuk. A legáltalánosabb, leghétköznapibb dolgokat is a saját képükre formálják, pusztán hiúságból, hogy megmutassák, ők a „főnökök”. Ez a megközelítés a lap szerint a politikai öncélúság dominanciáját jelzi.
A jogállamiság intézményeiből, a parlament tekintélyéből és az Országház történelmi súlyából a lap szerint az utóbbi időben sokszor „komolytalan színjátékot” kreáltak. Ez a folyamat a szerzők szerint azt mutatja, hogy a vezetés számára semmi sem érinthetetlen, ami a korábbi időszakhoz tartozik, és mindent megpróbálnak a saját narratívájukba illeszteni. Az írás hangsúlyozza, hogy a nemzeti ünnep korábban minden magyaré volt, most viszont a cikk szerint „minden Magyaré”, utalva a személyes fókuszra.
A cikk szerzője elismeri a fiatalos lendület üdvözlendő voltát, ám felhívja a figyelmet arra, hogy ha mindez a méltóság és a tartalom rovására megy, akkor csak a felszínes csillogás marad. Ez a felszínesség a lap szerint akár egy egész politikai kampányt is jellemezhet, amely nem a mélyebb értékekre épül. Az írás szerint a buli, a tánc és a diszkó helye nem a nemzeti ünnep méltóságát igénylő köztereken van, hanem más, erre alkalmasabb helyszíneken.
A szerző kritikusan szemléli azt a felfogást, mely szerint a progresszió a múlt eltörlését jelentené, és hangsúlyozza, hogy a valódi fejlődés nem járhat a gyökerek elvágásával. A cikk egy fához hasonlítja a nemzetet, amelynek gyökereit elvágva nem tud gyarapodni, és bár bizonyos ágakat időnként vissza kell metszeni, a gyökerek kivágása a semmibe vezető utat jelent. Ez a metafora a történelmi hagyományok és az identitás megőrzésének fontosságát emeli ki.
Augusztus 20-ának éppen az a feladata, hogy ezeket a mélyre nyúló gyökereket erősítse, függetlenül attól, hogy ki hány éves, vagy mit gondol a világról az év többi napján. A nemzet születésnapja a lap álláspontja szerint nem egy pártrendezvény, és nem egy kormányzati PR-kampány díszlete kellene legyen, hanem egy olyan alkalom, amely a közös nemzeti identitást erősíti.
A cikk reményét fejezi ki, hogy az ünnep visszakapja azt a méltóságot, ami megilleti, és amelyre a magyar társadalomnak nagy szüksége van. Ez a méltóság a szerzők szerint elengedhetetlen egy olyan időszakban, amikor a nemzet „darabokra szakadt”, és a közösségi kohézió erősítése kiemelten fontos. Az írás szerint a magyar kultúra és irodalom nem túlságosan átpolitizált, hanem túlságosan depolitizált, ahogy az egész magyar társadalom is, ami a mélyebb értékek hiányára utal.
A lap által megfogalmazott kritika rávilágít a hagyományok és a modern politikai kommunikáció közötti feszültségre, valamint a nemzeti ünnepek szerepének értelmezésére. A szerzők szerint a nemzeti ünnepeknek a közös értékek és a történelmi tudat erősítését kellene szolgálniuk, nem pedig egyéni politikai célok eszközévé válniuk, megőrizve ezzel eredeti rendeltetésüket és súlyukat a társadalomban.