A hazai haltermelés jövője bizonytalanná vált az egyre súlyosbodó vízhiány miatt, ami országszerte érinti a halastavakat és komoly kihívások elé állítja az ágazatot. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szerint a helyzet kritikus, és naponta érkeznek újabb jelentések vízhiányról, kényszerű beavatkozásokról, valamint további halelhullásokról. A szervezet jelenleg egy átfogó országos felmérést végez, hogy pontos képet kapjon a károkról, és megalapozott javaslatokat tehessen a döntéshozóknak a rövid és hosszú távú megoldásokra.
Az idei évben a vízhiány következtében számos halastó kiszáradt vagy üzemen kívül maradt, és jelentős mennyiségű hal pusztult el. A MA-HAL ügyvezető igazgatója, Timmel Ede szerint a helyzet folyamatosan változik, ezért nem közöltek még konkrét káradatokat, hogy elkerüljék a részadatok végleges országos káradatként való kommunikálását. Az Aranyponty Halászati Zrt. példája jól mutatja a probléma súlyosságát: rétimajori és rétszilasi tavaikon 185 tonna hal pusztult el, ami közel 200 millió forintos állományveszteséget okozott. Ez az eset is alátámasztja, hogy a vízhiány nem elszigetelt, hanem az egész ágazatot érintő probléma.
A Dunántúlon a völgyzárógátas halastavak vízellátását biztosító természetes vízfolyások hozama drasztikusan csökkent, sok helyen teljesen elapadt. Az Alföldön a körtöltéses tavaknál a csatornahálózatok alacsony vízszintje, valamint a felszaporodó növényzet nehezíti a párolgás okozta vízhiány pótlását. A gazdálkodók folyamatosan küzdenek a halállomány életben tartásáért, mivel a csökkenő vízszint és a felmelegedő víz fokozza az oxigénhiány kockázatát.
Ennek elkerülése érdekében éjjel-nappali monitoringot, folyamatos oxigénmérést és levegőztetést alkalmaznak, valamint a kevés rendelkezésre álló vizet is beosztják. Súlyosabb esetekben kényszerlehalászásra is sor kerül, amikor a tavak vizét átengedik vagy átszivattyúzzák a még működtethető tavakba, a cél már nem a hozam maximalizálása, hanem a károk minimalizálása.
A 2022-es aszály idején a MA-HAL még közölt konkrét káradatokat, azonban az idei, augusztus eleji közleményükben már nem szerepeltek számok. Ennek oka a helyzet dinamikus változása és a pontos, átfogó adatok hiánya. A szervezet most részletes adatgyűjtést végez, amely kiterjed a vízhiánnyal érintett tóterületekre, a kiszáradt tavakra, az elmaradt népesítésekre, a kényszerű lehalászásokra, a halelhullás mértékére és az ebből eredő árbevétel-kiesésre. Ezek az adatok alapul szolgálnak majd a döntéshozóknak szóló javaslatokhoz, amelyek a rövid távú kompenzációs lehetőségeket és a hosszú távú vízgazdálkodási fejlesztéseket célozzák.
A hazai haltermelő gazdaságok döntő többsége még mindig kézi oxigénmérővel dolgozik. A gazdálkodók tartós kánikulában éjszaka is kimennek a tavakhoz, hogy ellenőrizzék az oldott oxigén szintjét, ami nélkül a halállomány órák alatt elpusztulhat. Az automatizált, digitális vízmonitoring még gyerekcipőben jár Magyarországon; Timmel Ede becslése szerint a gazdaságok mindössze öt százaléka használ ilyen rendszert.
Azonban a magyar fejlesztésű automatizált rendszerek, mint például a Vízion okosbója, terjedésére számítanak. Feil Liza, a Vízion formatervezője kiemelte, hogy a kézi mérés nem elegendő, mivel az algák éjszaka oxigént fogyasztanak, és a hajnali órákban éri el a mélypontját az oxigénszint, amikor a mérések ritkábbak. Az okosbója, amely elnyerte a rangos Red Dot díjat, óránként méri a vízminőséget, és riaszt, mielőtt több tízmilliós halpusztulás következne be.
A halastavak nem csupán termelési egységek, hanem jelentős vízvisszatartó képességgel is rendelkeznek. Az ágazat gyakran hivatkozik arra, hogy a tógazdasági akvakultúra 27 ezer hektáron mintegy 350 millió köbméter vizet képes visszatartani. Timmel Ede azonban hangsúlyozta, hogy ez az adat inkább vízvisszatartási, illetve tározási potenciált jelöl, nem pedig nettó hidrológiai mérleget, figyelembe véve a jelentős párolgási veszteséget.
Ennek ellenére a tavakban tárolt víz hónapokon át jelen van a tájban, vizes élőhelyet biztosít, hat a helyi mikroklímára, és megfelelő vízkormányzás mellett más víztestekben is hasznosítható. A vízvisszatartó képesség pontosabb értékeléséhez a MA-HAL szakmai egyeztetéseket kezdeményezett az Országos Vízügyi Főigazgatósággal (OVF) egy egységes módszertan kidolgozása érdekében.
A pontos hidrológiai adatok hiánya akadályozza a halastavak környezeti szerepének teljes körű elismerését és a jövőbeni vízgazdálkodási stratégiák kialakítását. A haltermelés fenntarthatósága szempontjából kulcsfontosságú, hogy a vízhiányra adekvát és hosszú távú megoldások szülessenek, amelyek figyelembe veszik az ágazat ökológiai és gazdasági jelentőségét egyaránt.
A MA-HAL egyik legfontosabb kérése az állam felé, hogy a lehalászáskor lecsapolt víz maradjon helyben, és ne vesszen el a rendszerből. Ez a gyakorlatban a meglévő vízi infrastruktúra jobb összehangolását jelentené, például a leeresztett víz átvezetését másik tóegységbe, meglévő tározók és csatornák bevonását, valamint a közös vízbázison működő halastórendszerek vízkormányzásának összehangolását.
Azonban Timmel Ede elismerte, hogy pusztán a jelenlegi infrastruktúrával az ország hosszú távú vízmegtartási problémája nem oldható meg. Több térségben elkerülhetetlenek a nagy volumenű vízügyi beruházások, amelyek finanszírozása kulcsfontosságú kérdés. Az uniós források, mint például a MAHOP Plusz program, lehetőséget biztosíthatnak az ágazat fejlesztésére és a vízhiány okozta problémák enyhítésére.
A magyar haltermelés jövője nagymértékben függ attól, hogy az állam és az ágazat szereplői milyen hatékonyan tudnak együttműködni a vízügyi kihívások kezelésében és a szükséges fejlesztések megvalósításában. A jelenlegi válsághelyzet rávilágít a fenntartható vízgazdálkodás és az innovatív megoldások sürgős bevezetésének szükségességére.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása