A Tisza-kormány megalakulását követő száz nap sokak szerint jelentős változásokat hozott Magyarországon. Bár a kritikus nyilvánosság ébredezni látszik, az elemzések szerint az előző kormányzati program elemei továbbra is érvényben vannak. Kérdés, hogy az új kormány képes vagy akarja-e ezeket felülírni.
Magyar Péter kormánya hivatalosan is felállt, miután a miniszterek névsora megjelent a Magyar Közlönyben. Ez a száz nap, bár rövid idő, már rávilágított a tiszás hatalom és a választók természetére. Magyar Péter politikai tevékenységét, beleértve kampányát és kormányzását is, sokan egyfajta műsorhoz vagy tévésorozathoz hasonlítják.
A közösségi média felhasználói is izgalmasabbnak találják a politikai eseményeket, mint a streaming szolgáltatók kínálatát. Magyar Péter már két és fél éve a nyilvánosság középpontjában állt, mint egy korábbi miniszter volt férje, aki kritizálta a rendszert. Ez a bennfentes pozíció, valamint a Fidesz bulvár jellegű támadásai tovább növelték az érdeklődést személye iránt.
A Fidesz kampányában milliárdokat költött stadionbérlésre és fénytechnikára, de Orbán Viktor fellépései kevésbé ragadták meg az embereket, mint Magyar Péter csendes vidéki sétái. Magyar képes volt felülmúlni a Fidesz hatalmas kommunikációs arzenálját azáltal, hogy mindig érdekesebbnek bizonyult. Néhány hónap alatt az ország főszereplőjévé vált, és a választók április 12-én miniszterelnökké választásával ezt a szerepet hivatalosan is megerősítették.
Kormányra kerülve Magyar Péter továbbra is aktív maradt, folyamatosan kommunikál, válaszol, viccelődik és posztol. Ez a szerepfelfogás elsőre eltérőnek tűnhet Orbán Viktorétól, de az alapelvei valójában hasonlóak. Mindkét esetben a kormányzás elsősorban kommunikációt jelentett, vagyis a kormányzásról szóló kommunikációt.
A mai, influenszerek uralta világban a hírnév és a hozzáértés gyakran a folyamatos önreklámon múlik. A munka helyét egyre inkább a közösségi médiás önreklám veszi át az élet számos területén. Ebben a poszt-valóság korban, ahol a tények háttérbe szorulnak, minden cselekedet a cselekedetről szóló kommunikációvá válik, beleértve a kormányzást is.
Daniel J. Boorstin amerikai történész már a hatvanas években írt a pszeudoeseményekről. Ezek olyan események, amelyeknek valós céljuk nincs, csupán a publicitás és a médiafelhasználás miatt szervezik őket. A Fidesz az elmúlt 16 évben számos ilyen pszeudoeseményt szervezett. Gondoljunk csak a kormányinfókra, ahol a válaszok gyakran a tájékozatlanságot leplezték, de fenntartották a látszatot, hogy a kormány kommunikál a médiával.
A Fidesz egy teljes pszeudovalóságot épített fel. Elüldözték a CEU-t, bevezették, majd megszüntették a vasárnapi boltzárat, éveken át harcoltak Soros György ellen, és óriásplakátokkal üzentek a migránsoknak. Ezeknek a politikai húzásoknak a mából visszatekintve gyakran nem volt valós értelmük, csupán az, hogy a kormányról, mint aktív és cselekvő erőről beszéljenek az emberek.
Száz- és ezermilliárdokat költöttek politikai kommunikációra, hogy létrehozzák ezt a saját univerzumot. Ebben az univerzumban Orbán harcol az EU-csúcsokon, ukránok szabotálnák a magyar energiaellátást, Magyarország állította meg a migrációt, és a miniszterelnök környezetében lévő vállalkozók sikerei tisztességesek. Sok támogató és ellenzéki is ezt a pszeudovalóságot hitte Orbán Viktor átfogó politikai víziójának.
Mára kiderült, hogy ez nem egy átfogó vízió volt, hanem egymásra dobált hazugságok halmaza. Ezek mindegyike egyetlen célt szolgált: megnyerni az adott pillanatot és hatalomban maradni. A fideszes pszeudovalóság egyik legsikeresebb eleme a rezsicsökkentés volt. Alacsonyabb árakat rendeltek el a számlákon, majd kommunikálták, hogy megmentették a magyar embereket, és megvédik a rezsicsökkentést a fenyegetőktől.
Létezett rezsidémon, rezsibiztos, és az ellenzék, amely állítólag eltörölné a rezsicsökkentést. A különbséget a költségvetés fizette ki, vagyis az adófizetők. A milliárdok kommunikációra folytak el, miközben a kormány elzárkózott a saját hatalmáról és a rendszer természetéről szóló nyílt kommunikációtól.
Orbán Viktor 16 évet töltött miniszterelnökként anélkül, hogy hosszabb interjút adott volna független médiának. Kulcspolitikusokat éveken át volt lehetetlen megszólaltatni, és a hatalom hallgatásba burkolózott a számára kellemetlen kérdésekben. Ezzel párhuzamosan igyekeztek ellehetetleníteni minden független állampolgári kezdeményezést, amely a választók sorsára próbált hatni.
A független civil szervezeteket, legyen szó akkugyár-építést akadályozó anyaegylet, környezetvédő csoport vagy klímaaktivistákról, fenyegetésnek állították be. Elérték, hogy a magyar társadalom egyre nagyobb része lássa kockázatosnak a civil szerepvállalást, és egyre kevesebben merjenek nyíltan ellentmondani vagy kérdezni. Mindent megtettek azért, hogy a magyar választók a politikát befolyásolhatatlan szférának tekintsék, és minden lényegi döntést a kormányra bízzanak, azt sugallva, hogy a kormány leválthatatlan.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása