Mohácsi Balázs „Újabb narancsok gurulnak el” című könyve egy egyedi irodalmi alkotás, amely a nyelv kifejezőképességének és az alkotói folyamat inherent tökéletlenségének kérdéseivel foglalkozik. A kötetet káprázatosan eklektikus szöveg jellemzi, amelyben rímes versek, szabadversek és prózai betétek váltakoznak, gyakran elmosva a műfaji határokat. Ez a sokszínűség és kísérletező szellem teszi a művet különösen figyelemre méltóvá a kortárs irodalomban.
A könyv számos szokatlan és innovatív elemet tartalmaz, melyek együttesen alkotják Mohácsi egyedi költői kozmoszát. Található benne egy tízoldalas fejezet, ahol minden mondat az „Emlékszem…” szóval kezdődik, valamint számtalan Lovasi-idézet, némelyik forrásmegjelölés nélkül. A kötet része továbbá négyszáz „konkrét hexameter” egyetlen májusi hétről, permetezésről és pétanque-ról szóló részek, valamint száz paragrafus a Flaubert-tétel visszavonásáról.
A mű egy csaknem kétszáz oldalas lexikont is tartalmaz Mohácsi költői világának kulcsszavaival, és ötven oldalnyi mottót, amelyek segíthetnek a kötet sokrétűségének értelmezésében. A könyv fizikai megjelenése is eltér a megszokottól: szabályos négyszög alakú, ami szándékosan megfosztja az olvasót a hagyományos olvasási kényelemtől. Ez a formai megoldás is az alkotás nehézségéből fakadó diszkomfort érzést hivatott közvetíteni.
Mohácsi Balázs kötete az irodalom alapvető dilemmáját, a gondolatok és a nyelv közötti feszültséget illusztrálja. A szerző szerint az irodalom egésze nem más, mint „szövegromlás”, mivel a tökéletes gondolat csak az író fejében létezik, és a nyelv korlátozottan alkalmas annak kifejezésére. A leírt gondolatok gyakran hajlamosak úgy festeni, mintha nem is kellett volna őket kifejteni, ezzel a tökéletlenség szükségszerűségét hangsúlyozva.
A kötet létrejöttét személyes tragédia is befolyásolta, az apa halála új kontextusba helyezett és zárójelbe tett számos elemet. A szerző rávilágít, hogy minden verseskötet születése „véres vajúdás”, és Mohácsi megkísérli megragadni ezt az univerzumot, amelynek habja a líra. Az írás aktusa szükségszerűen tökéletlenné teszi a gondolatot, de Mohácsi éppen ezeket a hibákat hozza közel az olvasóhoz, közössé téve őket, ezzel összekötve az embereket.
Mohácsi könyve nem egy versíró-szeminárium vagy ismeretterjesztő mű, hanem sokkal inkább fikció, amelyben a szerző és a szerkesztő formát próbál adni a versek formátlan bugyorgásának. A mű hangsúlyozza, hogy a formát csak keresni lehet, majd megtalálása után el kell dobni, és újat kell keresni. Ez a folyamatos keresés és változás adja a kötet dinamikáját és kísérleti jellegét, amelyet a kiadóvezetők gyakran nehezen pozicionálnak a piacon.
A szerző reflektál a műben található hibákra, ezzel felszámolva azok negatív hatását. A nem-értés is egy tágabb, reflektált rendszerbe van beleszőve, így az olvasó számára másképp működik. A kötet nem akar több lenni önmagánál, egy önmagát kereső, önmagát elemző organizmus fix pontok nélkül, amely őszintén szembenéz saját tökéletlenségével. Ezzel a megközelítéssel Mohácsi műve eltér Tolvaj Zoltán „Árvajel” című kötetétől, amely fikciós térbe helyezi a problémákat, míg Mohácsi nyíltan a saját viszonyát tárja fel a versekhez és a létezéshez.
A „Újabb narancsok gurulnak el” lefegyverzően őszinte alkotás, amely nem tukmál ránk többletjelentéseket, éppen ettől válik sokféleképpen olvashatóvá. A könyvet nem a kortárs költészet szerelmeseinek ajánlja a kritika, hanem azoknak, akiket érdekel, mire képes a nyelv, és milyen az, amikor az ember az inexpresszibilis kifejezésére keres ösvényeket. Azoknak szól, akik meg akarják tudni, milyen, amikor a felvállalt hibák válnak a mű erényeivé.
A kötetet az irodalom „kacsacsőrű emlősének” nevezik, egy olyan szövegnek, amely nem is kellene, hogy legyen, de mégis létezik, szerencsére. Ez a megfogalmazás jól tükrözi a mű különc, egyedi és mégis értékes jellegét. Mohácsi Balázs műve egy kihívást jelentő, de gazdagító olvasmányélményt kínál azoknak, akik nyitottak az irodalmi kísérletezésre és a nyelv mélységeinek felfedezésére.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása