Az 1950-es évek hidegháborús időszakában az amerikai hadsereg egy titkos kísérletet hajtott végre San Franciscóban, melynek során egy ártalmatlannak vélt baktériumot engedtek szabadjára a város felett. A Seaspray hadművelet néven ismert akció célja az volt, hogy felmérjék, hogyan terjedne egy biológiai fegyver egy tengerparti nagyvárosban. A kísérlet azonban váratlan következményekkel járt, kisebb járványt okozott, és egy ember halálához vezetett.
A hadműveletet több mint negyedszázadon át sikerült titokban tartani a nyilvánosság elől, csak 1976-ban derült fény a részletekre. Ez az eset rávilágít a hidegháború alatti titkos katonai programok kockázataira és etikai dilemmáira, különösen amikor a saját lakosságot érintő kísérletekről van szó.
1950 szeptemberében, nyolc napon keresztül (egyes források szerint hat napon át) az amerikai haditengerészet egy hajóról baktériumokat permetezett a San Francisco-öböl térségére. A kísérlethez a Serratia marcescens nevű baktériumot választották, melyet akkoriban ártalmatlannak gondoltak az emberre nézve. Ennek a baktériumnak az élénkvörös pigmenttermelő képessége miatt könnyen nyomon követhető volt a terjedése a mintavételek során.
A teszt lezárása után a hadsereg 43 ponton vett mintákat, melyekből kiderült, hogy a baktérium nemcsak San Franciscót, hanem a környező elővárosokat is gyorsan ellepte. Becslések szerint a térség lakói milliói lélegezhettek be baktériumspórákat a kísérlet ideje alatt. A hadsereg számára a kísérlet sikeresen demonstrálta, hogy egy San Franciscóhoz hasonló város rendkívül sérülékeny egy biológiai támadással szemben.
Azonban a kísérletnek tragikus következményei is lettek: a korábban ártalmatlannak vélt baktérium egy ember halálát okozta. A szél és a köd a baktériumokat egészen a Stanford kórházig sodorta, ahol tizenegy betegnél alakult ki Serratia marcescens okozta fertőzés. Egyikük, egy 75 éves ír származású férfi, Edward Nevin, belehalt a fertőzésbe, miután a baktérium eljutott a szívébe.
Az orvosok a fertőzött betegek vizeletének vöröses elszíneződését észlelték, ami ritka jelenség volt. Az egyetem vizsgálatot indított a fertőzések eredetének felderítésére, és tudományos tanulmány is készült az esetről, mely a Serratia baktérium első dokumentált járványaként vált ismertté. Egyes szakértők szerint a gyorsan terjedő baktérium tartósan megváltoztathatta a térség mikrobiális ökológiáját.
A hidegháború idején az amerikai katonaság, a CIA és az FBI számos szokatlan és gyakran veszélyes kísérletet hajtott végre. Ezek között szerepelt hidrogénbombák robbantása a világűrben, vagy titkos bordélyházak üzemeltetése, ahol gyanútlan kuncsaftokat drogoztak be. A vegyifegyver-kutatás már a második világháború alatt megkezdődött az amerikai hadseregen belül.
Az 1940-es évek végére ez a kutatócsoport már embereken is végzett kísérleteket. A vegyifegyver-program központja a marylandi Fort Detrick volt, ahol a hadsereg olyan veszélyes kórokozókat állított elő és tárolt, mint a lépfene vagy a botulizmus. A kutatókat az érdekelte, hogyan lehetne ezeket a kórokozókat lakott területek elleni támadásokra felhasználni.
A saját polgárok közvetlen veszélyeztetését elkerülendő, a hadsereg egy ártalmatlannak gondolt baktériummal tesztelte, hogy egy tengerparti hajóról kijuttatva képes-e egy biológiai fegyver beborítani egy egész várost, például San Franciscót. Mivel a Serratia marcescens baktériumot ártalmatlannak vélték, nem dolgoztak ki egészségügyi megfigyelési tervet a kísérlethez, ami súlyos hiányosság volt.
A Seaspray hadművelet kiemelkedő példája annak, hogy a titkos katonai kísérletek milyen váratlan és súlyos következményekkel járhatnak a civil lakosságra nézve. Az eset megmutatta, hogy még egy ártalmatlannak ítélt biológiai anyag is képes halálos fertőzést okozni, különösen az arra érzékeny egyének esetében. Ez felveti a tudományos kutatások etikai határainak kérdését, különösen, ha azokat a lakosság tudta és beleegyezése nélkül végzik.
A kísérlet egyértelműen bizonyította San Francisco, és valószínűleg más tengerparti városok sebezhetőségét egy biológiai fegyverrel végrehajtott támadással szemben. Ugyanakkor rávilágított arra is, hogy a biológiai fegyverek hatásainak előrejelzése rendkívül nehéz, és a „biztonságos” tesztelés is komoly kockázatokat hordozhat.
Az eset hosszú távú titokban tartása, majd a késői nyilvánosságra hozatala alááshatta a közbizalmat a kormányzati és katonai intézmények iránt. A történet emlékeztet arra, hogy a nemzetbiztonsági célok nevében végrehajtott titkos akciók milyen mértékben befolyásolhatják a civil életet és az egészséget, és milyen nehézségekbe ütközik az ilyen esetek elszámoltatása.
A San Franciscó-i kísérlet nem volt egyedi eset; az amerikai hadsereg a következő két évtizedben az ország más városaiban is végzett hasonló hadműveleteket. Ezek a tesztek egészen addig folytatódtak, amíg Richard Nixon elnök 1969-ben le nem állította a biológiai hadviseléssel kapcsolatos kutatásokat az Egyesült Államokban.
A San Franciscó-i Seaspray hadművelet részletei csak 1976-ban váltak nyilvánossá, több mint 25 évvel az események után. A titoktartás feloldása jelentős visszhangot váltott ki, és hozzájárult a biológiai fegyverekkel kapcsolatos etikai viták elmélyítéséhez. Az eset továbbra is figyelmeztetésül szolgál a titkos katonai programok lehetséges veszélyeiről és a civil lakosság védelmének fontosságáról.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása