Montágh Imre, a magyar beszédkultúra meghatározó alakja, negyven éve, 1986. augusztus 14-én hunyt el. Logopédusként, tanárként és metakommunikációs szakértőként generációk számára nyitotta meg a kommunikáció és az önkifejezés világát. Életútját mélységes empátia és a humanizmus iránti elkötelezettség jellemezte.
Montágh Imre élete váratlan és tragikus körülmények között ért véget 1986. augusztus 14-én, 51 éves korában. Egy családi látogatás során Kismaroson, nyaralásuk előtt történt a szerencsétlenség. Kilencéves Ladája valószínűleg nem volt megfelelően rögzítve, és egy lejtőn gurulni kezdett.
Megpróbálta megállítani a járművet, de az egy háromméteres árokba gurult, és ráesett. A súlyos belső sérülések sorozatos műtétek ellenére is halálát okozták.
Montágh Imre 1935 nyarán született Budapesten, egy nemesi címmel rendelkező, nagybirtokos zsidó családba. Gyermekkorának első éveit nagybánhegyesi családi kúriájukban töltötte, ám a gondtalan időszakot hamarosan tragédiák árnyékolták be. 1944-ben, mindössze kilencévesen szüleivel együtt az orosházi gettóba hurcolták, majd Auschwitz felé deportálták őket.
A szerelvény Bécs közelében rongált sínek miatt állt meg, ahol az utasokat romeltakarításra és holttestek gyűjtésére kényszerítették. Montágh Imre is talicskán hordta a halottakat ebben a borzalmas időszakban. Egy osztrák katonatiszt segítségével sikerült a családnak megszöknie és elrejtőznie.
A háború utáni évek sem hoztak megnyugvást, hiszen 1951-ben a Rákosi-rendszer Tarnazsadányba telepítette ki a családot. Nem zsidó származásuk, hanem nemesi címük és nagybirtokosi múltjuk miatt kuláknak, osztályidegennek minősítették őket. Két és fél évig éltek súlyos nélkülözésben, mezőgazdasági munkából.
A 16 éves Imre fakitermelésen és aratásban dolgozott, rendes iskolai oktatás nélkül. Gimnáziumot végül esti tagozaton fejezte be. Ezek a háborús és kitelepítési élmények mély nyomot hagytak benne, de egyúttal hozzájárultak ahhoz a kivételes empátiához is, amely későbbi tanári és logopédusi munkáját áthatotta.
Montágh Imre eredetileg színésznek készült, de a Színművészeti Főiskola elutasította jelentkezését. Ezt követően a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára került, ahol hamar megmutatkozott rendkívüli műveltsége és szakmai elhivatottsága. A logopédia területén mélyedt el, pszichológiát, gyermeklélektant, diagnosztikát és terápiát tanult, megtalálva hivatását a fonetika és a beszédfejlesztés területén.
A főiskola után a Vácon lévő Siketek Intézetében tanított, majd a pesti Beszédjavító Intézetben folytatta munkáját. Itt nemcsak gyakorlati tudásával szerzett országos hírnevet, hanem maradandó elméleti munkákat is alkotott, különösen az artikulációs zavarok terápiájának kidolgozásában. Életében fordulópontot jelentett, amikor meghívták a Színművészeti Főiskolára tanítani.
Bár művészi diploma nélkül kezdetben bizonytalan volt, hamarosan rájött, hogy az ő szerepe a "bábáskodás", a művészek személyiségének kibontakoztatása. Játékos módszerekkel, nyelvi játékokkal oldotta a feszültséget, és a "homo ludens" szemléletével erősítette a színészi munkát. Meggyőződése volt, hogy a művészet élesíti a tekintetet, és segít az emberek lelki mechanizmusainak megértésében.
Tanítványai rajongtak érte, ő pedig szívből szerette őket. A metakommunikáció kutatásával való megismerkedése új távlatokat nyitott számára. Országszerte tartott előadásokat, szerepelt rádióban és televízióban, mert hitt abban, hogy a kommunikáció formálásával az emberi kapcsolatok is javíthatók.
Képessége, hogy percek alatt kapcsolatot teremtett különböző társadalmi rétegekkel, országos népnevelővé tette. Optimista volt, hitt az emberek nevelhetőségében, és hivatásának tartotta, hogy megmutassa az élet szépségeit. Marcus Aurelius "Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket" mondása vezérelte.
A személyiségközpontú pedagógiát tartotta a jövőnek, ahol nem a tudáshalmaz, hanem az embereszmény a fontos. A hangzó beszédet lélektani elemzéssel oktatta, a beszédjavítás és a gesztusvilág tanítása volt a célja.
Montágh Imre életműve a magyar beszédkultúra és pedagógia egyik sarokkövévé vált. A személyes tragédiákon átívelő, rendíthetetlen optimizmusa és empátiája példaértékű. Munkássága révén nem csupán a beszédhibák korrekciójára, hanem az emberi kommunikáció mélyebb megértésére és az önkifejezés szabadságára is felhívta a figyelmet.
Az általa képviselt emberközpontú megközelítés és a metakommunikáció fontosságának hangsúlyozása máig ható örökséget hagyott maga után. Montágh Imre neve elválaszthatatlanul összefonódott a magyar nyelv szolgálatával és azzal a meggyőződéssel, hogy a kommunikáció formálásával jobbá tehetők az emberi viszonyok.
📰 Forrás: Index — Eredeti cikk elolvasása