Magyarország biztonságos energiaellátása kulcsfontosságú kihívás, különösen a fosszilis energiahordozókról való esetleges brüsszeli nyomásra történő lemondás fényében. A szakértői vélemények szerint az atomenergia jelenti a legmegbízhatóbb megoldást, szemben a megújuló energiaforrások korlátaival. Az ország energiastratégiájában a múltbeli vízgazdálkodási döntések is jelentős szerepet játszanak.
Jelenleg Magyarország átlagos villamosenergia-igénye öt gigawatt (GW), melyből négy GW-ot hazai termelés, egy GW-ot pedig import fedez. Annak ellenére van szükség importra, hogy a hazai névleges kapacitás meghaladja a fogyasztást, mivel az erőművek karbantartási igényei és az időszakos termelők korlátozott működése csökkenti a ténylegesen kihasználható kapacitást.
Az atomerőművek körülbelül tíz százalékos, a fosszilis erőművek húsz-harminc százalékos kieséssel működnek, míg a naperőművek az idő tizenkét-tizennégy, a szélerőművek pedig legfeljebb húsz-huszonöt százalékában termelnek.
A hazai nyolc GW beépített napelemes kapacitás egy derült júliusi napon jelentős többletet termelhet, melynek tárolása azonban rendkívül költséges és technológiailag kihívást jelent.
Egy ilyen mennyiségű energia tárolásához a jelenlegi hazai akkumulátoros kapacitás negyvenszeresére lenne szükség, ami 1300-1900 milliárd forintos beruházást igényelne.
Esős időszakokban, amikor a nap- és szélerőművek termelése nulla, az öt GW-os szükségletet továbbra is ki kell elégíteni, ami folyamatosan működő alaperőművek, például gázerőművek meglétét teszi szükségessé. Ez gyakorlatilag azonos kapacitás kiépítését jelenti, mint ami az ország ellátásához egyébként is szükséges.
A nap- és szélerőművek legfőbb haszna, hogy termelésük idején a folyamatosan működő erőművek egy része leállítható, ezzel földgázt takarítva meg. Azonban a megújulók ingadozó termelését kompenzálni kell a hálózat stabilitása érdekében, ami miatt a gázerőművek egy részét alapjáraton kell üzemeltetni.
Előfordul, hogy napsütéses időben még a paksi atomerőmű termelését is visszafogják, ami gazdaságtalan, mivel az atomerőmű üzemelési költségében az üzemanyagnak nincs döntő szerepe. Az atomerőmű termelési költsége 15-20 Ft/kWh, míg a naperőművek kötelező átvételi ára 40 Ft/kWh, ami jelentős veszteséget okoz a hálózatnak és az országnak.
A biztonságos energiaellátás szempontjából a vízgazdálkodás is kiemelt jelentőséggel bírna. Két tervezett vízlépcső, Fajsznál és Adonynál, ha megépült volna, elegendő vizet biztosítana a Duna magyarországi szakaszán.
Ez a vízmennyiség fedezhetné a paksi atomerőmű hűtővízigényét, támogatná a dunai hajózást és segítene megakadályozni a talajvízszint további csökkenését. Ezen vízlépcsők megépítése azonban elmaradt, mivel a döntéshozók a szakemberek véleménye helyett inkább civil szervezetekre és befolyásos személyekre hallgattak.
A bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer építését Németh Miklós miniszterelnök állította le, és ezt a politikát az Antall-kormány is folytatta, annak ellenére, hogy Mosonyi Emil akadémikus, a rendszer tervezője, személyesen hívta fel a figyelmet a vízlépcsők fontosságára.
A paksi atomerőmű hűtővizének Duna-beli melegítő hatása is megoldható lenne hűtőtavak létesítésével, vagy a másodpercenként száz köbméter hűtővíz Homokhátságra vezetésével. Ez utóbbi megoldás nemcsak a Homokhátság vízhiányát orvosolná, hanem elegendő vizet juttatna a Tiszába is, ami a várhatóan csökkenő csapadékmennyiség miatt lenne fontos. A száz köbméter/másodperc vízmennyiség a Duna átlagos vízhozamának mindössze négy százaléka.
A számítások egyértelműen igazolják, hogy egy modern ipari társadalom energiaigényét nem lehet kizárólag nap- és szélerőművekkel kielégíteni. A nappali energia éjszakára történő tárolása rendkívül költséges, míg a nyári többlet téli felhasználásra való elraktározása gyakorlatilag lehetetlen.
Ez felveti a kérdést, hogy Brüsszel miért erőlteti a tagállamokra a nap- és szélenergiát, miközben ellenzi az atomenergiát, amely hatékonyan hozzájárulhatna a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez. A válasz abban rejlik, hogy a globális politikát gyakran nem racionális elvek, hanem érzelmek, ideológiák és fóbiák vezérlik, felülírva a tudományosan bizonyított tényeket.
Az Európai Unió klímapolitikáját alapvetően a német Zöldek befolyásolják, akik a hatvanas évek atomháború-ellenes mozgalmaiból nőttek ki, és az atomenergia-ellenességet tették politikájuk középpontjába.
Tíz százalékos támogatottságukkal gyakran játszottak mérleg szerepet a német belpolitikában, döntő befolyást szerezve ezzel az uniós klímapolitikára. A fukusimai atomerőmű katasztrófája után, 2011-ben, a német kancellárt, Angela Merkelt is rávették a huszonkét egységből álló német atomerőmű-flotta felszámolására.
Az Európai Unió atomenergia-ellenes álláspontja jelentősen hátráltatta a Paks II atomerőmű megépítését is. Fennáll a veszélye, hogy egy esetleges szerződés-felülvizsgálat további késedelmeket, vagy akár a beruházás leállítását is eredményezheti.
A tapasztalatok szerint a politikai motivációjú döntések évtizedekkel később gyakran tévesnek bizonyulnak. Ez várhatóan igaz lesz a ma épülő nap- és szélerőművekre is, amelyekből nehezen kezelhető és költséges veszélyes hulladék válik, miközben Európa és Magyarország biztonságos energiaellátása továbbra is megoldatlan marad.