A Ginkgo Kiadó idén jelentette meg magyar nyelven Jim Ottaviani író és Maris Wicks rajzoló Emberszabásúak című képregényét, amely három kiemelkedő főemlőskutató, Jane Goodall, Dian Fossey és Biruté Galdikas életét és munkásságát mutatja be. A kötet megjelenése a közelmúltban elhunyt Goodall és Galdikas iránti megnövekedett közérdeklődésre reflektál, ismét a figyealom középpontjába helyezve az etológia és a primatológia tudományágait.
Jane Goodall tavaly októberben, 91 éves korában bekövetkezett halála széles körű figyelmet irányított a főemlőskutatásra. A világhírű etológus bátorsága és a csimpánzokkal kialakított különleges kapcsolata sokak, különösen a fiatalabb generációk számára vált inspirálóvá. Ez a fokozott érdeklődés valószínűleg motiválta a Ginkgo Kiadót a 2013-ban Amerikában megjelent képregény magyar kiadására.
A képregény Goodall mellett Dian Fossey és Biruté Galdikas életútját is feldolgozza. Dian Fossey az 1960-as és 70-es években végzett úttörő terepmunkát a hegyi gorillák körében Kongóban és Ruandában. Jelentős erőfeszítéseket tett a gorillák megmentéséért az orvvadászoktól, munkája nélkül a faj fennmaradása bizonytalanabb lenne.
Biruté Galdikas idén márciusban, 79 éves korában hunyt el. 1971-ben kezdte meg orángutánok tanulmányozását Borneóban férjével, Rod Brindamourral, Goodall és Fossey módszereit alkalmazva. Emellett úttörő munkát végzett fogságban tartott orángutánok vadonba való visszaszoktatásában, és haláláig a természet- és környezetvédelem elkötelezett szószólója maradt.
Ez a három kutatónő, akiket gyakran „Trimates”-ként vagy „Leakey angyalaiként” emlegettek, Louis Leakey paleoantropológus támogatásával jutott el a tudományos világ élvonalába. Leakey egyengette karrierjüket, biztosította számukra a szükséges anyagi támogatást utazásaikhoz és terepmunkájukhoz. Erősen hitt abban, hogy az emberszabású majmok sokkal intelligensebbek és közelebb állnak az emberhez, mint azt a korabeli tudományos konszenzus elfogadta.
Leakey tudatosan választotta ki a három fiatal nőt a terepmunkára, annak ellenére, hogy egyikük sem rendelkezett tudományos képzettséggel vagy jelentős tapasztalattal. Meggyőződése volt, hogy a képzettség hiánya lehetővé teszi számukra az állatokhoz való előítéletmentes közeledést. Emellett úgy vélte, hogy a nők jobban megfelelnek ennek a munkának, mivel türelmesebbek, kiválóbb megfigyelők, érzékenyebbek és empatikusabbak, továbbá a hím majmok sem tekintenek rájuk fenyegetésként.
Ez a három elszánt nő éveket, sőt évtizedeket töltött a vadonban, gyakran rendkívül nehéz körülmények között. Munkájuk forradalmasította a főemlősökről és az emberi faj viselkedéséről alkotott képünket. Emellett példát mutattak a kor hímsoviniszta tudományos világával szemben is, bátran szembeszállva a „foteltudósokkal” és bizonyítva a nők helyét a terepmunkában.
A három kutatónő, Goodall, Fossey és Galdikas munkássága alapvetően változtatta meg a főemlősök viselkedéséről és intelligenciájáról alkotott tudományos és köztudati képet. Megfigyeléseik révén mélyebb betekintést nyerhettünk a csimpánzok, gorillák és orángutánok társadalmi struktúrájába, kommunikációjába és érzelmi világába, ezzel közelebb hozva őket az emberi megértéshez. A természetvédelem terén is maradandót alkottak, különösen Fossey orvvadászat elleni küzdelme, valamint Galdikas orángután-rehabilitációs programjai révén.
A képregény, bár elsősorban általános iskolás korú gyerekeknek szól, lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalabb generációk is megismerkedjenek ezekkel a hősies nőkkel és munkájukkal. A szellemes párbeszédek és a kedves rajzok révén könnyen befogadhatóvá teszi a tudományos terepmunka világát. Ha a kötet olvasóinak akár csak egy kis része is érdeklődni kezd az etológia vagy a primatológia iránt, az máris jelentős sikernek tekinthető, hozzájárulva a tudományos gondolkodás népszerűsítéséhez.
A képregény, a maga egyszerűsített formájával, elsősorban a fiatalabb olvasókat célozza meg, akik valószínűleg könnyebben átlépnek bizonyos hiányosságokon. Ugyanakkor az eredeti forráskritika szerint a kötet hiányolja a három kutatónő életének és munkásságának megfelelő kontextusba helyezését. A bevezető rész például inkább a Jane Goodall Intézet küldetésére, örökbefogadási programjára, mobiltelefon-újrahasznosításra és pálmaolajra fókuszál, ami a kiadás intézeti támogatásával magyarázható.
Ez a megközelítés azt eredményezheti, hogy a fiatal olvasók a borító hátoldalán található rövid leíráson kívül nem kapnak elegendő információt arról, kik is voltak ezek a nők, és miért volt olyan kiemelkedő a munkásságuk. Fontos részletek, mint például Ruanda földrajzi elhelyezkedése, vagy Galdikas dzsungelben szerzett mérgezése, illetve Fossey brutális meggyilkolása, homályban maradnak vagy csak érintőlegesen kerülnek említésre. Emellett Fossey és Galdikas motivációja is kevésbé hangsúlyos, szemben Goodall gyermekkori inspirációjával.
Mindezek ellenére, ha a képregény képes felkelteni az érdeklődést a főemlősök és a tudományos terepmunka iránt az általános iskolás korú gyerekekben, akkor a célját elérte. A kedves rajzok és a humoros párbeszédek segíthetnek abban, hogy a három kutatónő neve és öröksége beivódjon a fiatal olvasók emlékezetébe, inspirálva őket a természet és a tudomány felfedezésére.
📰 Forrás: Telex — Eredeti cikk elolvasása